Hogy vajon mosolygós önkénteseinknek vagy a Kannabiszpont molinónknak köszönhetően volt így, nem tudni, de nem csak a Volt fesztivál dübörgött teltházzal, a mi sátrunkban sem maradt ülőhely üresen a négy nap alatt! Bár „tekerni” természetesen nem lehetett, hiába volt ez a leggyakoribb nyitókérdések egyike, online önsegítő programunk papír alapú tesztje nagyon népszerű volt az érdeklődők körében.

Sokak számára talán ez volt első alkalom, amikor a teszt kitöltése alatt átgondolhatták szerfogyasztási szokásaikat, s az értékelést követően pedig visszajelzést kaphattak a füvezésükről.Természetesen azokra is gondoltunk, akik más örömforrásokkal való kapcsolatukról szerettek volna egy tükröt kapni. Nekik a „motyó” (http://www.mertekletes.hu -nyomtatott tudatnapló napi bontásban) fesztivál alatti vezetése nyújtott segítséget abban, hogy napi szinten feljegyezzék fogyasztásukat, és hogy általa felismerjék a saját fogyasztásuk mennyisége és az örömérzet közötti összefüggéseket. A mértékletesség erényének népszerűsítése mindig nemes feladat, jó kihívás nekünk is, hiszen a fesztivállátogatók, ahogy ők mesélik, ha tudatmódosításról akarnak beszélgetni, sőt a saját droghasználatukról, ritkán találkoznak olyan megközelítéssel, amely nem tiltó, elutasító, vagy pánikkeltő. Hogy mi mindenről folyt itt a szó? Két példa önkénteseinktől, a Kék Pont Sátor ügyeleti napló bejegyzéseiből: "Mindig nagyra értékelem a fesztiválos megjelenéseink alkalmával azokat a személyeket, akikre egy diskurzus folyamán igazi szellemi partnerként tekinthetek. Eddig azt  tapasztaltam, hogy ezek az emberek karakterben és értékrendben is közel állnak hozzám. Most is előfordultak hasonló interakciók, de az egyik ilyen velős, építő és egyetértéstől harmonikus beszélgetés után derült ki és azonnal sokkolt a tény, hogy két a kábítószeres ügyekkel foglalkozó nyomozóval beszélgettem. Más helyzetben valószínűleg komoly előítéletekkel néztünk volna egymásra, de így komoly sztereotípia romboló hatása volt.. Megnyugtató, hogy mi, a kábítószer jelenség nagyon különböző oldalát képviselő felek, sok esetben egymással szemben álló  szakemberek, most egy állásponton vagyunk! Közös ellenségünk pedig nem más, mint a szakmaiatlan hozzáállással megalkotott jogszabályok!"   és egy másik önkéntesünk bejegyzéséből: „mindenki azt mondta, milyen f…k vagyunk és mennyire jó a hozzáállásunk, és hogy csak így lehet bármit is elérni, hogy ha nem arról kezdünk el pampogni,  hogy így rossz, úgy rossz, meg ne csináld, hanem hogy találja meg az egyensúlyt az életében, legyen mértékletes, hogy ami jó, az jó is maradjon! Sokan kérdezték, hogy milyen lenne, ha legalizálnák a drogokat, mennyivel lenne jobb, vagy rosszabb esetleg.. meg ilyenek. Volt aki konkrét tanácsot kért, hogy mikor használjon ekit, ugyanis ő a katonaságnál dolgozik, ahol mindig van szúrópróba szerűen vizelet vizsgálat és fél, hogy lebukik. Örült hogy, végre válaszokat kaphat és senki nem nézi le őt közben a kérdéseiért.”

Minden ilyen bizalmi légkörű beszélgetés megerősít minket abban, hogy a mértékletesség erényével való közvetlen találkozás, és az örömforrásokról való őszinte beszélgetés képes a fiatalokat megmozgatni, igazi diskurzusokat provokálni, és ennek az élménye később, hosszú távon, esélyt adhat egy tudatosabb életszemlélet kialakulásához. A tervezettnél nagyobb forgalomnak is köszönhetően az ülőpárnáink az utolsó napra elfogytak, de az igazán elszánt fesztiválozókat még ez sem tántorította el, ők a testükre fújt stencilekkel távoztak tőlünk…

A Kék Pont Sátor VOLT megjelenését a Magyar Telekom támogatta.

És eredmények számokban:

naponta kb. 40-50 ember a Kék Pont Sátorban, szombaton kb. 100

300 motyó fogyott

100 db. kannabiszpontos kitöltött teszt

és  150 db.  kitöltött mérték totó

Képek a VOLT Kék Pont Sátrának programjairól itt.