Az “Addicted2Life” elnevezésű, információs  nemzetközi projekt keretében újságíró versenyt hírdettünk.   A versenyben bolgár, francia, macedón és magyar újságírók vehettek részt. A jelölteknek a droghasználat szociális és egészségügyi aspektusait kellett bemutatniuk, ill. előnyt jelenthetett, ha a szerző az amfetamin-használat sajátosságairól alkotott képet. A legjobb anyagokat készítő újságírók, az egyes országokban 1000 Eurós jutalomban részesülnek. Mától itt bemutatjuk az 5 magyar jelöltet, naponta egyet, és benevezett munkáikat. 

 

Mai jelöltünk ,(jelöltjeink),  Ács Dániel  (szerkesztő) és Botos Tamás (operatőr) Indexvideó

videójuk: Kipróbáltuk az új partidrogot, a katit

A versenyre 2010. március 1. és szeptember 30. között akár online, akár offline sajtóban, rádióban, televízióban megjelent/megjelenő anyagokkal lehetett nevezni.  Magyarországon a nemzeti zsűri tagjai: Vajda Éva (TASZ oknyomozói program) és Pálinkás Szűcs Róbert (Origo) újságírók, és Csák Róbert szociológus, a Kék Pont programkoordinátora. A hazai jelölések lezárása után egy nemzetközi zsűri fogja kiválasztani az egyes országok legjobb anyagát a nemzeti zsűrik által benevezett, összesen 20 anyag közül.  A nemzetközi zsűri tiszteletbeli elnöke Oliver Vujovic, a Délkelet-Európai Média Szervezet (SEEMO) főtitkára lesz. A díjat az újságíró verseny résztvevői Szófiában, az Addicted2Life projekt hivatalos zárórendezvényén vehetik át. A versennyel kapcsolatos részletekről, a kiválasztás menetéről, az értékelés szempontjairól bővebben az Addicted2Life honlapján

Magyarországról nevezett szerzők (bemutatkozókkal)  és cikkeik:

1. Munk Veronika - Index

"Az Index, Magyarország legnagyobb hírportáljának újságírója vagyok. Újságrást és média-szociológiát tanultam, jelenleg PhD disszertációmat írom  a romák magyarországi média-reprezentációjáról. Újsáróként többnyire kisebbségekkel, illetve  szociális ügyekkel foglalkozom. az elmúlt időszakban nagyobb témáim voltak: mefedron Magyarországon, a magyarországi roma gyilkosságok áldozatai - interjúsorozat a családon belüli erőszak áldozatairól."

a nevezett cikk: "Eldőlt: betiltják a katit"

index.hu/belfold/2010/09/02/eldolt_betiltjak_a_katit/

2. Jászberényi Sándor - Magyar Nemzet 

Rendszeresen készít szociológiai témájú nagyriportokat, a gonzo újságírás egyik magyar képviselője. 2004-től a Népszabadság gyakori szerzője volt riportjaival.2007-től a Magyar Narancs impresszumos szerzője. 2010 januártól szabadúszó. Cikkeiért 2005-ben Szabad Sajtó Díjban, 2007-ben Minőségi Újságírás Díjban, 2009-ben Junior Prima Díjban részesült.

nevezett cikke: "Gina és barátai"

http://addicted2life.eu/hu/contest/participants/j_szber_nyi_s_ndor_magyar_www_mno_hu_

3. Zsolt Melinda - Index bemutatkozó

nevezett cikke: "Ha fogyasztó vagy, hallgass!"

 4. Iványi Zsófia - Magyar Narancs

nevezett cikke: "Valamit, amit élveznek"

 5. Ács Dániel és Botos Tamás

videójuk: Kipróbáltuk az új partidrogot, a katit