Jelenleg több mint 1500 regisztrált kliensünk van, hatvan százalékuk józsefvárosi. Bár programunk anonim, regisztrációs protokollunkban minden felvételkor feltesszük a kérdést a kliensnek, hogy melyik kerületből érkezett, innen származnak adataink, melyeket folyamatosan rögzítünk.  A kliensek kb. 70%-a jellemzően amfetamin-, 30%-uk heroin használó. Többségük alapvetően illegalitásban él, akiknek ez a program nem ritkán az egyetlen működő kapcsolatot jelenti a hagyományos ellátórendszerrel. A 2008-as és a legfrissebb, 2009-es HIV és hepatitisz szűrési adataink szerint a megszűrt kábítószerhasználók 70%-a hepatitisz C fertőzött, amely arány ebben a használói szubkultúrában az országos átlag háromszorosa!

A Kék Pont Alapítvány négy éve működteti Kontakt Programját, egy ún. ártalomcsökkentő célú tűcsere-programot, Budapest VIII. kerületében, a Kálvária téren, intravénás kábítószer fogyasztók számára. Kliensforgalmunkat és a szolgáltatási palettát tekintve, az ország legnagyobb tűcsere programját kínáljuk. A program alapvetően a közegészségügyi, illetve HIV/AIDS prevenció szempontjából nélkülözhetetlen és hiánypótló, de tekintettel a klientúra halmozottan hátrányos helyzetére, szocio-kulturális környezetére, céljaink ennél jóval összetettebbek. A velünk kapcsolatba kerülő illegális drogokat fogyasztók számára a rendszeres utcai szociális munka és a tűcserét kiegészítő egyéb szolgáltatások lehetőséget adnak egy személyes és bizalomra épülő segítői kapcsolat kialakítására, növelve a speciális igényű kliensek kezelésbekerülésének, rehabilitációjának esélyét. Kliensforgalmunk dinamikus növekedést mutat, amely egyértelműen jelzi számunkra, hogy a szolgáltatás azon a helyen működik, ahol indokolt, azaz a sokáig a kutatások által csak megbecsült, és korábban még kevésbé látható droghasználói csoportok valóban nagy számban érhetőek itt el. Mielőtt programunk a kerületbe költözött volna 2006 júniusában, már ismert volt Ritter Ildikó kriminológus kutatása, (Roma fiatalok és kábítószerek, Kutatási beszámoló, 2005, Egészséges Ifjúságért Alapítvány - Országos Kriminológiai Intézet, Budapest, kézirat. 107-108.o.), mely szerint az érintett területeken található Budapesten a legtöbb roma injekciós droghasználó,vagyis a magas érintettség nem a program hatására alakult ki, hanem éppen a program tette láthatóvá annak tényét és a szolgáltatás, illetve a helyszínválasztás indokoltságát.
 
2008-ban 104 ezer db steril tűt adtunk ki, és 48 ezer db használt fecskendőt cseréltünk be. Jelenleg a kiadott havi tűforgalom eléri a több mint 12 ezer db-ot, naponta átlag 45-50 kliens jelenik meg központunkban. Klienseink száma és a tűcsere program eszközforgalma folyamatosan és dinamikusan növekszik, azonban a program hosszútávú finanszírozása megoldatlan.
 
Információs kampány a Józsefvárosban
 
2009 szeptemberében információs kampányt indítottunk. Levélben fordultunk a józsefvárosi döntéshozókhoz, valamennyi önkormányzati képviselőt tájékoztattuk. Együttműködést kérve segítségért fordultunk a kerületi alpolgármesterekhez, az ÁNTSZ-hez, a redőrkapitányhoz, a fővárosi drogügyi koordinátorhoz és a főpolgármesterhez, valamint a Szociális és Munkaügyi MinisztériumNemzeti Kábítószerügyi Koordinációs Igazgatóságához. Ezt megelőzően, már 2007 szeptemberében és 2008 januárjában is levélben tájékoztattuk Csécsei Bélát, az akkori polgármestert. A kerületi rehabilitációs folyamatokat látva több alkalommal tárgyaltunk a RÉV 8 képviselőivel is, de mivel a Kontakt programok központja kívül esik a Magdolna (és Corvin-Szigony) projekt(ek) területe(i)n, a tűcsere programnak itt sem tudtak támogatást ígérni. Az egyre nagyobb problémát jelentő kerületi drogszemét biztonságos begyűjtése és megsemmisítése érdekében fokoztuk az erre irányuló utcai szociális munkát és beindítottunk egy a  lakosság figyelmét is felhívó szolgáltatást, egy a használt fecskendő és egyéb drogszemét bejelentésére szolgáló diszpécservonalat. Munkatársaink keddtől-vasárnapig, 14 órától 20 óráig várják a hívásokat és gyűjtik be a veszélyes hulladékot.
 
A túlzásba esés és pánikkeltés szándéka nélkül állíthatjuk, hogy ha a szakmai-kerületi együttműködésre nem születik meg a döntéshozói szándék, és az érintett szakemberek nem készítenek együtt akciótervet, annak katasztrofális közegészségügyi és közbiztonsági hatásai lesznek! Meggyőződésünk, hogy egy kábítószeres–gettó kialakulása Józsefváros közbiztonságát, a kerület javuló presztízsét nagymértékben veszélyeztetheti, a helyzet megfelelő kezelésének hiánya pedig a jelenleginél jóval súlyosabb és látványosabb gondokat okozhat a kerület lakóinak életében. A 2009. december elsejére kitűzött „Intravénás droghasználói szcénák a Józsefvárosban” című konferenciánkat abban a reményben rendezzük, hogy az egy kerületi együttműködési folyamat első lépése lesz.
 
Előkészületben álló és 2010-re tervezett fejlesztéseink: Kék Pont innovációk a Kontakt Programokban
 
A Kék Pont Alapítvány saját erőforrásaihoz és szakmai lehetőségeihez képest igyekszik tűcsere programját fejleszteni és a halmozottan hátrányos klientúra speciális igényeit szolgálni.
  • Digitális információs felzárkóztató program: Terveink között szerepel az infokommunikációs analfabétizmus felszámolásának segítése.  A kezdeményezés hozzájárulhat a leszakadó rétegek társadalmi rehabilitációjához és reintegrációjához, az aktív korúak munkaerőpiacon való megjelenéséhez és a jövő fiataljainak oktatási-kulturális szegregációjának megszüntetéséhez. A digitális információs felzárkóztató programunkat a Magyar Telekom támogatásával indítjuk be 2009 januárjától.
  • Női Hétfők: a Kék Pont Alapítvány Női Napok projektjén belül egy olyan Magyarországon egyedülálló, de a nemzetközi gyakorlatban ismert, modellértékű kezdeményezés alapjait törekszik megteremteni, amely speciálisan a különösen veszélyeztetett női kliensek kezelésbesegítését igyekszik támogatni.
  • Opinion Leader (véleményvezér) Program hazai adaptációja: egy beavatkozás-alapú program, amely meghatározza, felkészíti, és igénybe veszi a a célcsoport véleményvezéreinek segítségét, annak érdekében, hogy fontosabb változásokat érjenek el saját droghasználói közösségükön belül – jelen projekt keretében - a kockázatos droghasználati szokásokban, a szexuális viselkedési normákban, valamint a fertőző betegségekkel kapcsolatos egészségmagatartásban.
  • Folyamatos ( a jelenlegi kampányszerűvel szemben) HIV és hepatitisz szűrés: előnyei: folyamatos elérhetőség, anonimitás, díjmentesség, tanácsadás, kezelésbejutás segítése.
 
 
A konferenciát a Szociális– és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet támogatja. A találkozó tapasztalatairól december 2-án, szerdán, sajtóközlemény formájában számolunk be, ezt követően a kerületi reakciókat és kezdeményezéseket a Kék Pont honlapján mutatjuk be.
 
A konferencia előadásai és egy tanulmány, a Kálvária téri Kontakt Program 2008-as kliensforgalmi adatainak elemzéséről készült beszámoló, letölthetők a www.kekpont.hu honlapról, a „narkogettó” címszó alatt! További információk kérhetők alapítványunk kommunikációs igazgatójától, Barna Erikától: 06-70/607-50-40; vagy a bluepointera@gmail.com címen.
 
 
Budapest, 2009. december 1.