Jó buli volt az első kékpontos Női napok program! Március 7-én, vasárnap este a ferencvárosi Docuartban megrendezett első találkozón, Nőnek (L)enni jó? címmel az evészavarokról, a tipikusan nőket veszélyeztető szenvedélybetegségekről tartott nagysikerű előadást Dr. Ábrahám Ildikó, az alapítvány békásmegyeri ambulanciájának  pszichiátere. Az est második részében, a Rögtönzések Színháza a LAKMUSZ társulata vitte színpadra a beszélgetés nyomán felbukkanó történeteket és érzéseket, felszabadult közös játékba vonva ezzel a megjelenteket. A Kékpontosok „Nő létünkre” címmel havonta ismeretterjesztő előadásokra és nyilvános beszélgetésekre, illetve a női önkifejezést segítő izgalmas közös aktivitásokra várják az érdeklődőket, az ambulancia kapuin kívül.

Áprilisban e program keretében a párkapcsolati társfüggés lesz a nyilvános előadás témája, majd előzetes bejelentkezés alapján mozgás-és táncterápiás bemutató foglalkozásra invitálják  a nőket. Ugyancsak áprilisban, ,„Mi a baj velem?” címmel a szóbeli bántalmazásban, verbális erőszakban élő nők számára pszichoterápiás csoport indul a ferencvárosi ambulancián, heti másfél órában. (Érdeklődni telefonon a a Gát utcai ambulancián központi telefonszámán lehet, 06-1/215-78-33, hétköznapokon 10 és 18 óra között) Szeptembertől egy másik, „Nőiség, szexualitás, párkapcsolat” címmel terveznek újabb tematikus csoportot, mindkettőt pszichológusok vezetésével. A Kék Pontos ambulanciákon igény szerint, telefonos egyeztetéssel, lehetőség van egyéni női konzultációkra is, drog, alkohol-és gyógyszerfüggőség, evészavar és  társfügggőség problémákkal, és jogsegélyszolgálatot is igénybevehetnek a kliensek. Kontakt ártalomcsökkentő programukban,  az intravénás droghasználó nőknek és a tűcsere programba járó szerhasználók női hozzátartozóinak március 8-től két hetente hétfőnként, „Csere Csak Csajoknak” felhívással, speciálisan nőknek szóló szolgáltatásokat kínálnak, kizárólag női szakemberekkel. Itt a halmozottan hátrányos helyzetű nők számára alapvető egészségügyi és szociális szolgáltatásokat terveznek, úgy mint orvosi, védőnői és szociális munkás konzultációt, HIV és hepatitis szűrést, általános életvezetési-, higiénés és táplálkozási tanácsadást, óvszer és terhességi teszt hozzáférést, családtervezési és gyermeknevelési ismeretterjesztést, szexedukációt, jogsegélyszolgálatot és internet hozzáférést.