A Tököli bűnmegelőzési konferencián vettük fel a kapcsolatot a X. kerületi Szent László Gimnázium egyik tanárával, akinek megtetszett a programunk szemlélete és rugalmassága. Elmondta, hogy iskolájukban évek óta jó kapcsolatot ápolnak több külföldi iskolával, főleg Finnországban, Németországban és Hollandiában. A diákok több csereprogramban vettek már részt, jelenleg holland fiatalok fogadására készülnek, akikkel a bűnmegelőzés és a fiatalkori bűnözés témáját fogják körbe járni. Az volt a kérés felénk, hogy programunkat ennek fényében alakítsuk át, egyf.ajta előkészítésként! Nagyon örültünk a kihívásnak, mivel az eiskola egyik fontos eleme az alkalmazkodás a speciális iskolai igényekhez és elvárásokhoz.

Négy modult választottunk ki erre a tematikus alkalomra, ezeket szabtuk át úgy, hogy azok lefedjék a bűn négy dimenzióját. A Veszélyes Elemek modulhoz szinte hozzá sem kellett nyúlnunk, hiszen az amúgy is a börtönökben kialakuló bandák és azok egyénre gyakorolt hatását boncolgatják, a Tulajdon Tudatomban ráerősítettünk a tudatmódosítás normakövető és normát sértő formáira, illetve a fiatalkori bűnelkövetésben betöltött szerepére. A Celeb Telep modulban az illegális letöltés és tartalom-megosztás etikai és morális dimenzióját boncolgattuk, kiegészítve az információ szabadságának és törvényi szabályozásának gondolatkörével.  A Nemiségem Története órán a szexmunkások, az online pornó és a nemi szerepek világában bolyongtunk, választ keresve a prostitúció évezredes gyökereire és társadalmi alakváltozásaira. A diákok nagyon ügyesen dolgoztak, érezni lehetett a tudásukon és a megközelítéseik rugalmasságán, hogy nem először foglalkoznak a bűn témájával és, hogy nem lesznek érvek híján, ha vitára kerül sor külföldi társaikkal. (Fotó: Tóth Ridovics Máté – Krétakör)